Kik is az angyalok?
Az angyal szó tulajdonképpen egy gyűjtőnév azon intelligens lények csoportjaira akiknek létezése egy, a miénktől eltérő rezgéstartományhoz kötött. Maga a szó a görög nyelvből ered (angelos) jelentése pedig: Küldött. Az angyalok tehát Isten, a Teremtő küldöttei, ez azonban nem jelenti azt, hogy csak azok találkozhatnak velük akik hisznek Istenben.
Angyali hierarchia
A nyugati világban leginkább elfogadott osztályozási rendszer a VI. századból származik, feltehetően Szent Pál egyik tanítványától. E szerint 3 fő szféra van, ezeken belül pedig 3-3 rend.
Ez az osztályozást azért tesszük közzé hogy könnyebben megérthessük az egyes lények „feladatkörét”, azonban ez nem jelent rangsort közöttük hiszen ők mind együtt, egy célért dolgoznak.
Első szféra
- Szeráfok
Ők azok a lények, akik a szférák zenéjét zengik, a Teremtő trónja mellett.
- Kerubok
Ők a Fény és a csillagok őrzői; közvetítik felénk az Isteni Fényt.
- Trónok
Ők a bolygók kísérőangyalai, a mi Földünk angyala is ebbe a rendbe tartozik.
Második szféra
- Birodalmak
Ők hangolják össze a spirituális és mentális világot, valamint az angyalcsoportok működését irányítják.
- Erények
Hatalmas mennyiségű isteni energia kisugárzására képesek, így - azok révén akik együtt tudnak dolgozni ezekkel az égiekkel - egyre több spirituális energiához juthat hozzá bolygónk( és lakói)
.
- Hatalmasságok
Ők emberiségünk emlékezetének hordózói, történelmünk legkiválóbb ismerői. A születés és halál angyalai is ide tartoznak, képesek lehívni az isteni terv energiáját és látomásokat közvetíteni a spirituális munkáról.
Harmadik szféra
- Fejedelemségek
Más néven integráló angyalok. Ők védelmezik a nagy embercsoportokat mint például nemzeteket, városokat vagy nagyvállalatok dolgozóit.
- Arkangyalok
Fényt hozó angyalok – a nagy erőfeszítést igénylő emberi feladatok végrehajtásában segítenek. Legismertebbek Mihály, Gábriel (ő van a Hősök terén levő szoborcsoport középpontjában ;) )Rafael és Uriel.
- Angyalok
Ők közvetlenül velünk, emberekkel foglalkoznak: társaink, kísérőink, segítőink földi utazásunkon. J
Bővebben olvashatod :Az angyalok tudják a választ c. könyvben
|