Kezdet és vég, valamint felelősségetek az Új Energiában Mihály arkangyal Célia Fenn-en keresztül
Legkedvesebb fénymunkások, azok után az erőteljes energiák után, amelyek augusztusban árasztották el a bolygót, szeptember ismét arra ad alkalmat, hogy az energiákat életmódotokba beépítsétek, azt hozzájuk hasonlóvá tegyétek és gyarapítsátok. Szeptemberben lesz néhány erőteljes pillanat, amely segít nektek megérezni, hogyan is léphettek át az Új Föld energiáiba. Az első jelentős pillanat a 9-9-9 harmonikus, vagyis a szeptember 9-i energiák lesznek, melyek visszhangja 18-án és 27-én is érezhető lesz, a teliholdat követően. Ezen időpontok tudatossá tesznek benneteket az 1998-ban kezdődött Átmeneti Ciklus beteljesedésére illetve végére, valamint az első Új Föld ciklus kezdetére. Mondtuk már nektek korábban, hogy ez az új ciklus ténylegesen az 1-1-1 harmonikus bekövetkeztekor fog elkezdődni, 2008. január 1-jén, és addig át kell mennetek egy relatíve instabil és gyors változásokkal teli időszakon. Magasabb énetek és az Én Vagyok lényetek el fogja hagyni az összes „régi” energiát, és új irányokba és új lehetőségek felé fog vezetni titeket. Legkedvesebb fénymunkások, ez most a választás és növekedés ideje. Ne álljatok ellen – hadd menjen, aminek távoznia kell, és legyetek nyitottak az újra. Ha ebben az időszakban olyan érzésetek támad, mintha a dolgok nem mozdulnának, mintha be lennének „ragadva”, engedjétek meg a változást, és tudjátok, hogy most vagytok a nullponton, mielőtt egy új teremtés vagy megvalósulás bekövetkezne. Legyetek türelmesek, és tudjatok arról, hogy amire szükség van, meg fog nyilvánulni a megfelelő időben. Ha pedig, másfelől, úgy éreznétek, hogy a dolgok túl gyorsan mozognak, maradjatok nyugodtak, összpontosítsatok, és legyetek tudatában, hogy a gyors változások azért szükségesek, hogy titeket az első igazi Új Föld ciklus most érkező energiáival összhangba hozzanak. A következő erőpont a szeptember 11-i újholdkor, és az ekkor bekövetkező részleges napfogyatkozáskor lesz. Ebben az időpontban a régi ciklust lezáró és az újat megkezdő napkódok integrálódnak a bolygószintű kollektív tudatosságba, és az emberiség készen fog állni az Új Föld ciklusba történő belépésre. Szeptember 23-án a napéjegyenlőség egy olyan pillanatot hoz magával, amikor a bolygónak ki kell egyensúlyozódnia, miután a változás és átalakulás intenzív és felkavaró energiái elvégezték munkájukat. Ez az az idő, amikor a nappal és az éjszaka egyforma hosszúak, és ez jelzi az évszakok változását. Az északi féltekén a napok egyre rövidebbek lesznek, míg közelít a tél, a déli féltekén pedig hosszabbak, és a nyár visszatér. Ez egy lényegi pont a belső egyensúly energiáinak érzékelésére, mielőtt újra előre mozdultok. Engedjétek meg, hogy a belső férfi és női energiák tökéletes egyensúlyba kerüljenek bennetek. Telihold szeptember 26-án lesz. A Nap a Mérleg jegyében fog állni, és a telihold a Kosba esik majd. Ez tehát Tűz-hold lesz, mely az Istennő – illetve archetipikus inkarnációja, a Tűzistennő – lázas nap-energiái uralma alatt áll. Az az istennő, akinek energiái legjobban kifejezik ezt a pillanatot, Kálí, a Vég és Kezdet keleti istennője. A telihold jó időpont lesz tűz-szertartásokat tartani, kifejezni hálátokat annak, ami távozik, és annak, ami az új energiákkal együtt eljön. A tűz elem intenzív fénye megvilágítja előrevezető utatokat, legdrágábbak, és mindent átalakít, aminek most átalakulásra van szüksége.
Szeptemberben meg kell tartani a belső isteni férfiasság és nőiesség közötti egyensúlyt
Legkedvesebbek, ebben a hónapban arra a kihívásra számíthattok, hogy képesek vagytok-e megtartani az egyensúlyt belső férfias és nőies energiáitok között. Az Istennő bolygója, a Vénusz áthalad az Oroszlán jegyén, és ezzel újabb lázas nőies napenergiát ad a szeptemberi „energiamixhez”. Amikor a telihold a Kosban lesz, a Vénusz pedig az Oroszlánban, ez a pillanat a hatalmas kreatív szenvedély, érzékenység és hatalom időszakát hozza el. Ez a nőies napenergia új kreatív vállalkozások, illetve új romantikus kapcsolatok formájában fog megnyilatkozni, vagy pedig megújítja bizonyos projektjeiteket és kapcsolataitokat. Egyúttal azoknak a régi terveknek és kapcsolatoknak a végét is jelezheti, amelyek nincsenek összhangban az Új Föld energiáival. A kreatív és a szexuális energiák olyannyira erőteljesek és intenzívek lesznek, hogy elhozhatják magukkal az „áttörés” pillanatait, a régi dolgokat megrázkódtatják, hogy az újak megformálódhassanak. Ha ilyen események történnek, fontos, hogy maradjatok belső középpontotokban, és ne hagyjátok, hogy magával ragadjon a pillanat szenvedélye és intenzitása. A férfias energiák hordozó bolygója, a Mars az Ikrekben tartózkodik, szembenállásban a Galaktikus Központtal, a Plútóval és a Jupiterrel, melyek a Nyilasban helyezkednek el. Ez azt jelenti, hogy a férfias energiák egy intenzív, kiterjedt és átalakító „párbeszédbe” kezdenek a Galaktikus Központtal, mely az Istennő energiáinak „otthona”. Ez a párbeszéd a Plútó által kezdeményezett átalakulásról és spirituális kiterjedésről fog szólni, és ezáltal a férfias energia túllép a régi energiát jellemző dualitáson, át az Ikerláng energia teljességébe. Ezáltal szeptemberben ti is megtapasztalhattok egy intenzív átalakító nyomást, amely belső férfias energiáitokra nehezedik. Amit ez jelenteni fog, legdrágább fénymunkások, az az, hogy a férfienergiában végbemegy egy elengedési és felemelkedési folyamat. A kontroll és uralkodás régi energiái teljesen a semmibe tűnnek, és helyükbe a partnerség és az egymással való osztozás energiái lépnek. Ez azt is jelenti, hogy bármely munka- vagy magánéleti kapcsolat, mely még mindig a kontroll és kölcsönös függőség elvein működik, a változás és felemelkedés intenzív nyomása alá kerül, hogy képes legyen az új energiáknak megfelelően megváltozni. Így hát, mint láthatjátok, legkedvesebbek, lesz néhány „robbanékony” és „nyomasztó” energia ez időben, azonban a cél az, hogy végre tisztuljon ki minden, ami nincs az új energiákra hangolódva. És fénymunkásként ti vagytok az „első hullám”, akik megteremtitek az öntőformát az Új Föld mintáin alapuló kapcsolatok és kreativitás létrejötte számára.
Felelősségetek az Új Energiában
Legdrágább fénymunkások, ebben az új energiában a most formálódó új Ötödik Dimenziós Föld vezetőiként sok felelősség fog terhelni titeket. Mint a Fény új Mesterei, mint a Szellem Társteremtői, ti fogjátok mutatni az utat a többiek számára és fogjátok őket segíteni az 5. Dimenzióba vezető úton. És így a következő néhány hónapban, sokan fogtok új felelősséget és új munkákat vállalni. A lehetőségek eljönnek hozzátok, illeszkedve vágyaitokhoz, ajándékaitokhoz és tehetségetekhez, és rajtatok áll, hogy felelősen álljatok hozzá, és hogy bölcsen teremtsetek. Azonban, ahogy a „felelősség” szóra tekintünk, láthatjuk, hogy az két szó összetételéből áll, ezek: „felelni” és „képesség”. Tehát ami itt a lényeg, legkedvesebb lelkek, hogy rendelkeztek-e képességgel arra, hogy feleljetek az isteni teremtőerő életetekbe való beáramlásának. Amikor egy hirtelen változás bekövetkezik, vagy amikor az energiaszint emelkedik, hogyan feleltek erre? Sokkol ez benneteket, dühöt ébreszt, depresszívvé és erőtlenné tesz? Vagy középpontotokban maradva, belső koncentrációtokat használva valami újat teremtetek? Amikor az életetekben egy energia összeomlik és fel kell váltani valamivel, ne hagyjátok, hogy beszippantson a szétesés folyamata. Inkább emlékezzetek arra, hogy teremtők vagytok, és képesek vagytok a régit felváltó új formákat létrehozni. A teremtés eljövendő folyamata magában foglalja mind a lebontást, mint az átalakítást, Kálí energiáit. Ne bátortalanodjatok el ezektől az energiáktól. Őrizzétek meg erőtöket, koncentrációtokat és teremtsetek egy új szándékból. Ez segít nektek, hogy bizalommal és hálával telve dolgozzátok át magatokat bármilyen kaotikus és feloldó energiákon. Mivel, ahogy a régi eltűnik, az új meg fog érkezni, hogy felváltsa azt. Létezik a hiánynak és az ürességnek egy pillanata, mielőtt az új energia beáramlik egy új teremtést hordozva. Képesek vagytok arra, hogy szándékotok megőrzésével, bizalommal és a megvalósuló dolgok iránti hálával formát adjatok ennek az új energiának. És ez, legkedvesebb fénymunkások, a ti fényre való „felelet-képességetek” a Földi Paradicsomot megvalósító Új Föld megszületésének idején. Kívánunk nektek feltétlen szeretetet, erőt és örömöt szeptemberben, ebben az áldott hónapban.
Forrás: Shaumbra
|